Mese nélkül mit érek én?
2011.10.09. 09:29
A szülők egyharmada hetente sem mesél kisgyermekének, a három évesek fele nem minden nap mesével alszik el – derül ki egy friss kutatásból.
Mese nélkül mit érek én?
2011.09.30. - 21:33
A szülők egyharmada hetente sem mesél kisgyermekének, a három évesek fele nem minden nap mesével alszik el – derül ki egy friss kutatásból. A kazincbarcikai Gyermekkönyvtárban és sajószentpéteri Lévay Könyvtárban is megrendezésre került a népmese napja pénteken.
Azokban a családokban, ahol 3 év alatti gyerek él, a szülők mindössze 46 százaléka mesél mindennap, a 4 és 8 év közötti gyerekek családjában pedig még ritkább a napi mese (31 százalék). Ennek hosszú távon komoly, negatív társadalmi hatásai lehetnek – ismertette a kampány beharangozó sajtótájékoztatóján Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója a témában zajlott kutatás eredményeit.
A 30 év alatti szülők valamivel gyakrabban mesélnek 3 év alatti gyerekeiknek (53 százalékuk, míg az idősebb szülőknek mindössze 38 százaléka mesél naponta). Az is elgondolkodtató, legalábbis meglepő adat, hogy az apukák mindössze egynegyede mesél mindennap (a 3 év alatti gyerekeknek 28, 4 és 8 év közötti gyereknek 22 százalékuk).
Az Ipsos a városban és a falvakban élők mesélési szokásait is kutatta. A 3 év alatti gyerekek esetében nincs látványos különbség (a városlakók 48 százaléka naponta mesél, vidéken ez a szám 45), ám a 4 és 8 év közöttiek családjában sokkal nagyobb az eltérés: a városokban lakók 36 százalékánál napi program a közös mesélés, vidéken ez csak a családok 22 százalékára igaz.
A kutatás arra is kiterjed, hogy a szülők általában mit mesélnek a gyerekeknek, és – nem meglepő módon – a népmesék és a híres írók művei a legnépszerűbbek (51 százalék). A szülők által kitalált történetek és a mondókák alig maradnak el ettől, néhányan pedig misztikus történetekkel, „fantasykkal” szórakoztatják a kicsiket (12 százalék), elsősorban persze a férfiak. Az is érdekes, hogy a 30 év feletti szülők gyakrabban olvasnak híres, Grimm-, Andersen-, vagy éppen Lázár Ervin-mesét, mint a fiatalabbak, és ők a kitalált történeteket is jobban preferálják.
Megfigyelhető az Ipsos kutatásából, hogy a mai felnőtteknek még ritkábban meséltek gyerekkorukban (a nők 26, a férfiak 22 százaléka hallott mindennap mesét), és még a diplomásoknál sem túl jó az arány: mindössze 47 százalékuk hallott mesét mindennap (a középfokú végzettségűeknél ez a szám 25, az alapfokúaknál pedig).
A Médiaunió olyan üzenetet fogalmazott meg, amely hosszú távon segítheti a gyerekek szellemi-érzelmi-erkölcsi fejlődését, hogy boldog és magabiztos felnőttekké válhassanak – ezáltal jó néhány súlyos társadalmi probléma válik megelőzhetővé. A kampány célja, hogy a gyerekek és szüleik (nagyszüleik, közeli hozzátartozóik) gondolkodására egyszerre hasson, hogy a mesék üzenetei, tanulságai alapján kiegyensúlyozottabbak legyenek. A közös mesélés segít, egyben tartja a családot, kapaszkodót nyújt a gyerekeknek (is) a világ eseményei közötti eligazodásban. Így lelkileg kiegyensúlyozottabb, konfliktuskezelésben jártasabb felnőttekké válhatnak, ami végső soron a társadalmi beilleszkedés alapja. Ezáltal pedig más társadalmi célú kampányok iránt is fogékonyabbá válnak.
A kampánya arra szeretné ösztönözni a családokat, hogy olvassanak mesét, beszéljenek és beszélgessenek róla, hiszen így tartalmas, minőségi időt tölthetnek együtt amellett, hogy az irodalom értékes alkotásaival ismerkednek meg! A kampány célcsoportja elsősorban a kisgyermekes (0-12 év) szülők, nagyszülők, idősebb testvérek, alapvetően azonban a teljes társadalom, hiszen minden rétegben egyaránt fontos a család, a közösség szerepe. Manapság minden második házasság válással végződik, pedig az esti meseolvasás olyan meghitt kaland, intim bűvölet, bensőséges csoda, amely erősítheti a családi kötelékeket, összetarthatja a családot – a mese mindenütt jó, de legjobb otthon. Az esti meseolvasás az önálló olvasáshoz vezető első lépcső, ráadásul egyben egy nagyon hosszú távú és széleskörű befektetés, amely nem is drága.
|